2006 Január - V. évfolyam, 1. szám

Ebben a számban:

  • Móricz Lajos: 'Világutazáson De Wirthékkel'
  •  Egy tartalmas életsors és élményekben gazdag életút jellemzi Kelowna-i De Wirth házaspár múltját. Öröm volt találkozni velük, mert természetes optimista közlékenységükkel szinte “feldobják” az embert és a megannyi élmény hallatán, jó dolog konstatálni, hogy lám az élet szép csak tudni kell kihasználni a lehetõségeket. De Wirthék azon szerencsés emberek közé tartoznak akiknek sikerült beutazni a fél világot, mégpedig annak köszönhetõen, hogy a kedvtelés egybeesett a hivatásukkal. A házaspárnak egykor 12 éven át utazási irodája volt. Most már mindketten nyugdíjasok és csak emlékek szárnyán vittek bennünket el egy világutazásra.... [Bõvebben]

  • Móricz Lajos: 'MEGINT EGY ÚJABB ÉV!'
  •  Ezt is megértük. Amiért hálásak lehetünk a sorsnak. Az új évben miben is bizhatunk? Hát elsõsorban abban, hogy jobb lesz mint a tavalyi. Az óévet - minden sikerélménnyel, kudarccal, csalódottsággal és örömmel együtt - magunk mögött hagyva az elkövetkezõ esztendõbe vetett hitünkkel várjuk az újat, a még ismeretlent. A számadás megtörtént, itt az ideje a tervek, álmok és vágyak valóraváltásának. álmodjunk szebb jövõt, merjünk terveket szövögetni, hiszen csak annak van jövõje, aki bátran felvállalja a múltját...

  • '2006. évi általános elõrejelzés'
  •  Kíváncsi, hogyan alakítja a csillagok állása ebben az évben a világ dolgait vagy esetleg az Ön életét? Akkor olvassa el összeállításunkat! Nemsokára elmúlnak a viharfelhõk az életünk felett, és kicsit nyugisabb napok köszönthetnek ránk. Az élet általános javulása Az év csillagállásai az emberiség általános életmódjavulását mutatják. Ezek a kedvezõ csillagállások azért is lesznek döntõek, mert egy asztrálisan feszült helyzet után jönnek. Mire az õsz eljön, mindannyian érezni fogjuk ennek a kedvezõ hatását, különösen akkor, ha mindent meg is teszünk a siker érdekében...

  • László Richárd (Vancouveri Magyar Szó): 'Megint politika'
  •  Választási kampányt kaptak ajándékba vezetõiktõl karácsony alkalmából a polgárok Kanadában. Aligha hihetjük, hogy ez állt a Télapónak küldött lista elején vagy akár végén, márha volt ilyen lista. Amit biztosan kértek, nem a Télapótól és nem Karácsonyra, hanem hamarabb és komolyan, az az egészségügyi rendszer megreformálása volt. Ez sajnos eddig elmaradt… A lényeg, hogy a kisebbségi liberális kormány elvesztette a külsõ támogatást a parlamentben és így gyakorlatilag kormányozhatatlanná vált az ország. A megoldás ilyenkor új választások kiírása, amelyek remélhetõleg egy stabilabb kormányzatot hoznak, és méginkább olyant amely komolyabban veszi a feladatát.

  • '... a szülõföld hírei...'
  •  Tartózkodási engedélyt ér a nemzeti vízum - Nem lesz az unión belüli utazásra jogosító személyi igazolvány Januártól négy szomszédos állam polgárai igényelhetnek nemzeti vízumot. Az öt évig érvényes beutazási engedély fõként a magyar nemzetiségûeknek az anyaországgal való kapcsolattartását könnyítheti meg - írta a Népszabadság. A speciális vízum kiadásának szigorú feltételei vannak, hiszen a magyar hatóságok a beutazás célját és az itteni tartózkodás feltételeinek meglétét is ellenõrzik. Például a rokoni kapcsolatokat anyakönyvi kivonattal, az oktatásban való részvételt az iskola által kiadott igazolással kell bizonyítani.

  • Dr. Viczián János, lelkipásztor: 'IGEN BIZTOS ALAP'
  •  Bölcs ember megfontolja, hova építi házát. A legcsekélyebb kockázatot sem vállalja. A ház tartóssága, értéke az alaptól függ. Újév van, ezért lelki házam építésénél sem hagyhatom figyelmen kívül ezt a szempontot. Az hogy hogyan, mire építem fel lelki házamat, üdvösségem szempontjából döntõen fontos...

  • 'Itt a farsang'
  •  Alig ért véget a karácsony és a szilveszter, máris itt az újabb ünnepi idõszak, az eredetileg télûzõnek szánt farsangi mulatságok szezonja. A farsang Magyarországon vízkereszttõl (január 6.) a húsvét vasárnapot megelõzõ 40 napos böjt kezdetéig tart, azaz húshagyókeddig vagy hamvazószerdáig. Utolsó három napja “a farsang farka a fékevesztett öröm és mulatozás ideje volt. Ez vidám, tavaszelõzõ ünnepség, majd a nagyböjttel ér véget....

  • Csonka (Micu) Milica rovata: 'H Í R M O Z A I K - Barangolás a nagyvilágban'
  •  111 éves a Nobel-díj - Száztizenegy éve, 1895. kelt végrendeletében alapította meg Alfred Nobel svéd gyáros, feltaláló a világ legrangosabb tudományos kitüntetését, a Nobel-díjat. A kalandos életû svéd robbanóanyag-gyáros mesés vagyonát a dinamit feltalálásával alapozta meg, de még 300 találmány fûzõdik nevéhez. Rövid idõ alatt a világ egyik leggazdagabb embere lett, halálakor milliói voltak Angliában, Franciaországban, Németországban, Amerikában. Alfred Nobel azon kevés ember közé tartozik, aki még életében elolvashatta saját nekrológját, ez azonban nem szolgált örömére.[Bõvebben]

  • 'Házunk táján'
  •  Az 56-os Emlékbizottság jelentése - Gyûlésünket január elsõ hetében tartottuk meg. Néhányan nem voltak jelen, mert a téli vakáció örömeit élvezték. Gyûlésünknek lényege, a képek összegyûjtése és ebben kérjük az olvasók segítségét is. Ha valaki rendelkezik képekkel, újságcikkel .s kölcsön adná, köszönettel vennénk. A képek alá angol és Magyar szöveg lesz elhelyezve....

  • Tarka világ: 'Tél, megfázás, nátha'
  •  Amit egyszerû megfázásnak nevezünk, az nem más, mint a sok száz nátha-vírus egyike által okozott tünetegyüttes. Mivel nagyon nagy számú kórokozó képes vírusos rhinitiszt - vagyis meghûlést - elõidézni, a szervezet védekezõ rendszere képtelen mindegyik ellen hathatós, azonnal bevethetõ ellenszerrel rendelkezni. Minden ilyen vírustámadás alkalmával a szervezet kifejleszt ellenanyagot, vagyis egy következõ alkalommal már képes lesz az ugyanilyen vírus támadását kivédeni, ám a náthát, megfázást okozó vírusok nagyon nagy száma lehetetlenné teszi, hogy a szervezetnek mindegyikre legyen kész ellenszere....

  • Móric Lajos: 'Luca napi idõjóslás'
  •  Ki ne tudná, hogy a Luca napjához számos babona, néphagyomány fûzõdik, így többi között december 13-tól figyelték az idõjárást is. A Karácsonyig eltelt 12 nap az év 12 hónapját jelölte. Luca nap volt a január, az utánna következõ nap a február és igy tovább. E megfigyelés szerint minden hónap olyan lesz, mint a neki megfelelõ nap a tizenkettõbõl. De az ilyen jóslatokért nem kell szomszédba menni, mert itt Westbank-ben a 86 esztendõs Géber András bácsi és Kelownában Perna Anna is feljegyezték a Lucától Karácsonyig terjedõ napok idõjárását....[Bõvebben]

  • Lábadi Pál: 'I B E V'
  •  Szokásomnak megfelelõen ismét tüzetesen elolvastam a Napjaink legfrissebb, 2005. decemberi számát amelyben az élet, útkeresés életbölcsesség rovatában, többek között, Enreiter Béla a következõket írja. “A butaság a legveszedelmesebb ellenség, ami ellen nem lehet védekezni.”...

  • 'Híres magyarjaink'
  •  Dajka Margit (Dayka) színésznõ (Nagyvárad, 1907. okt. 13. - Bp., 1986. máj. 24.) - Az I. Világháború idején Nagyvárad utcáin újságot árult. 1918- szerepelt elõször színpadon. Alig 15 évesen szerzõdtettí Nagyváradi Színház. Kisebb szerepeket játszott, és a mesterséget tanulta. 1924-ben kapta elsõ felnõtt szerzõdését Kolozsvárott. Magyarországi karrierje 1927 nyarán Hódmezõvásárhelyen kezdõdött, ahol Horváth árpád hívta meg vendégszereplésre..

  • Ésik Mária: 'Amikor hullott a hó...'
  •  Jánoskával a sors szívtelen volt. Apját elvitték katonának, hadifogoly lett, ezalatt édesanyja gyógyithatatlan betegségben meghalt. Amint a háborúnak vége lett, hazakerült s mint özvegyember a párjukat vesztett asszonyok körülzsongták, mint a méhecskák az illatozó virágot.
    A kisfiú szorongó szívvel figyelte a nagy tülekedést, mert õ már gondolatban kiválasztotta magának az új mamát, a papa feleségét. De általában a felnõttek nem kérik ki az apró emberkék véleményét, így a választás arra esett, akire még rá sem tudott nézni. Az új asszony valahogy megérezte az ellenszenvet, így szorgalmasan azon dolgozott, hogy a fiú életét lehetetlenné tegye. Addig mesterkedett, hogy a gyerek a rokonoknál keresett menedéket, akik éppenséggel nem örültek a hívatlan vendégnek, így aztán egy idõ múlva élete itt is tûrhetetlenné vált, felment Pestre és alkalmi munkával tartotta fenn magát.

  • 'Nevetni tilos..!'
  •  Az iskolában közmondásokkal foglalkoznak a gyerekek. Megkérdezi a tanár, mit is jelent az, hogy „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.” Béluska felnyújtja a kezét: - Létezik olyasmi is, tanár úr kérem, hogy nem zörög a haraszt, mégis fújja a szél. és akkor ez a pletyka! A tanár nagyon megdicséri Béluskát. Erre Pistikének is eszébe jut valami: - Olyasmi is elõfordulhat, tanár úr, hogy zörög a haraszt, és mégsem fújja a szél. - és akkor az mi? - Akkor az mázli!