AAz idegenforgalmi irodámban nap mint nap szem és fül tanúja vagyok a viccelõdéssel teli gyors barátkozásoknak és sokszor alig hiszem el, hogy nem régi ismeretségbõl fakad a vég nélküli csevegés. Pedig soha se találkoztak egymással még is percek alatt kitárják egymásnak örömüket, vagy bújukat- bánatukat, terveiket és úti céljukat. Nem csoda, hogy mind több tudományos kutató munka igazolja; minden ember életében jelentõs szerepet játszik a jókedv a humor és azt is kimondják, hogy akár a hosszú élet letéteményesének is számíthat.

Egy jó viccel a legnehezebb helyzetet is meglehet oldani. Azért megyünk el szórakozni , hogy kikapcsolódjunk, jól érezzük magunkat és feledjük a gondokat. Bár a magyar ember különösen szeret panaszkodni - sok estben van is rá oka- de mégis igazán akkor jó egy összejövetel, ha viccelõdésbe, önfeledt kacagásba csap át. A jó vicc pedig spontán alakul ki a megfelelõ idõben és helyben. Természetesen ügyelve arra, hogy ezzel ne bántsunk meg senkit, mert onnantól kezdve a vicc sokkal inkább kitolás , vagy megbántás.

Valahol azt olvastam, hogy minél többet unatkozik valaki, annál unalmasabbá válik. Ne hagyjuk, hogy ez velünk is megtörténjen. Használjunk ki minden adódó alkalmat amíg idõnk és erõnk engedi- a szórakozásra. Hiszen egyszer él az ember. Hát nem igaz? Biztosan mindenkivel megesett már, hogy annyira nevetett, hogy nem bírta abbahagyni. Ezekre az esetekre szívesen gondolunk vissza mindig, fõként amikor a kelleténél rosszabb a kedélyállapotunk. Legédesebb a nevetés olyankor amikor valami oknál fogva nem szabad. Jól emlékszem azokra a pillanatokra amikor a televízióban dolgoztam és élõ adás közben valamelyik kollégára hirtelen rájött a nevetés. Hát ez ragályos betegségnek számított, mert abban az idegfeszítõ pillanatokban szinte csekélységeken is mindannyian iszonyú nevetõgörccsel küszködtünk. S töredelmesen bevallom hogy természetemnél fogva a nevetésben én mindig élen jártam.

Nem vagyok pszichológus, de merem ajánlani, hogy ne üljünk hát otthon, menjünk el szórakozni és süsünk el néhány viccet. Nekünk is kellemes esténk less, és környezetünknek is. Ha lehet minden nap nevessünk, és meglátják mennyivel szebb lesz a világ. Nevessük át az éltet magunk és mások javára is.

Ezek után most már csak egy viccel maradok adós olvasóimnak. De íme, már is itt van:
- Gazsi! Honnan van ez a ló, amit vezetsz?
- Sakkon nyertem!
- Sakkon???
- A Lajos ütötte a parasztot, én meg leléptem a lóval!

  Móricz Lajos, felelelős szerkesztő